A Franklin Templeton Investments által kezelt befektetési alapok

Napjaink összetett és kapcsolatokon alapuló világában az intelligens befektetők a globális piacokra fordítják figyelmüket. Amennyiben egy olyan befektetési alapot keres, amely tapasztalattal rendelkezik a nemzetközi befektetések terén, a megfelelő helyen informálódik.

Könnyen elérhető és rugalmas

Diverzifikáció és egyensúly

Szakértelem

A Franklin Templeton alapkezelőről

Történetünk
 

A nagy befektetőktől a magánszemélyekig minden ügyfelünk ugyanazt akarja. Pénzügyi céljait akarja megvalósítani. És több mint hét évtizede pont ebben segítjük őket. Minden, amit a Franklin Templetonnál teszünk, azt szolgálja, hogy ügyfeleink jobb eredményt érjenek el. Ezért van az, hogy ügyfelek milliói a világ több mint 160 országában bennünket bíztak meg befektetéseikkel, és így válhattunk a világ egyik legnagyobb eszközkezelő cégévé, mely több mint 1400 milliárd dollárnyi eszközt kezel.*

*    2020. június 30-án. A kezelt eszközök Franklin Templeton, Legg Mason és egyéb leányvállalati befektetéskezelési csoportok közös kezelésében lévő eszközök. A Franklin Templeton 2020. július 31-én megvásárolta a Legg Mason-t.
 

Cégünk több mint 1300 befektetési szakembere egy szakosodott menedzserekből álló kiváló csapatot alkot,  akik ügyfeleinket hatalmas szakértelemmel vezetik eszközosztályokon, befektetési stílusokon és földrajzi területeken át. Minden menedzser egy jól meghatározott befektetési folyamatot követ, melynek gyökere a fegyelem, a szigorúság és az az évtizedes tapasztalat, mellyel sikerült a világpiacokon évtizedek óta navigálni, és amelyet a portfóliók és a vállalkozások szintjének erőteljes kockázatkezelési protokollja támaszt alá. És állandóan alakítjuk ezeket a folyamatokat, bekerülnek olyan új megközelítések, melyek szakértőink munkája során kerültek kifejlesztésre a fenntartható befektetés és az adattudományok terén.

A globális befektetések úttörőiként már rég felismertük, hogy a lehetőségek bárhol megjelenhetnek. Ma 34 országban van irodánk. A valóban globális tevékenységünkből és szaktudásunkból eredő előnyeinket kombináljuk befektetési csapataink helyi szakértelmével, akik pénzügyi központokban, a feltörekvő piacokon, vagy a világ más stratégiailag fontos pontján dolgoznak. 

Elkötelezettek vagyunk az újítások iránt úgy, hogy egy dologra koncentrálunk, hogy ügyfeleink jelentős előnyökkel gazdagodhassanak. Az innováció üzleti tevékenységünk és céges kultúránk sarokkövévé vált a mesterséges intelligencia kutatási és befektetési döntéshozatali alkalmazásától a székhelyünkön létrehozott pénzügyi technológiai inkubátorközpontig. És ez lehetővé teszi, hogy az új technológiák és az egyéb haladó gondolatok előnyeit ügyfeleink javára fordítsuk.

Egy olyan bonyolult üzleti területen, mint a befektetés, senki nem tudja minden kérdésre a választ. Úgy véljük, hogy az egymással való kapcsolataink rendkívül fontos perspektívát nyitnak előttünk. Így nagyon fontos kapcsolatokat hoztunk létre ügyfeleink, portfóliómenedzsereink, üzleti vezetőink, és a gazdasági szakértők között. Az iránt is elkötelezettek vagyunk, hogy megfelelő céges kultúrát alakítsunk ki. Ebbe beletartozik, hogy szélesebb értelemben vett befektetési környeztet támogassunk, és bátorítsuk alkalmazottainkat arra, hogy vállaljanak önkéntes munkát közösségükben, és jótékonysággal segítsünk egy szebb jövő létrehozásában. 

Termékkínálat

A Franklin Templeton Investment által kezelt befektetési alapokkal a fejlett és a feltörekvő, valamint a regionális és globális piacok is elérhetőek.

Bővebb információkat az alapokat kezelő Franklin Templeton Investments weboldalán talál, a befektetési alap nevére vagy ISIN kódjára rákeresve.

Franklin Global Fundamental Strategies Fund - N (acc) EUR-H1, ISIN: LU0360500044
Franklin High Yield Fund - N (acc) USD, ISIN: LU0109402817
Franklin India Fund - N (acc) EUR, ISIN: LU0231205856
Franklin India Fund - N (acc) USD, ISIN: LU0231204966
Franklin Natural Resources Fund - N (acc) EUR, ISIN: LU0300742037
Franklin Technology Fund - N (acc) EUR, ISIN: LU0140363697
Franklin Technology Fund - N (acc) USD, ISIN: LU0122613655
Templeton Asian Growth Fund - N (acc) EUR, ISIN: LU0260870406
Templeton Asian Growth Fund - N (acc) USD, ISIN: LU0152928064
Templeton BRIC Fund - N (acc) EUR, ISIN: LU0229946891
Templeton BRIC Fund - N (acc) USD, ISIN: LU0229945810
Templeton China Fund - N (acc) USD, ISIN: LU0188151178
Templeton Global Bond Fund - N (acc) EUR, ISIN: LU0260870588
Templeton Global Bond Fund - N (acc) EUR-H1, ISIN: LU0294220107
Templeton Global Bond Fund - N (acc) USD, ISIN: LU0122614208
Templeton Global Total Return Fund - N (acc) EUR, ISIN: LU0260870745
Templeton Global Total Return Fund - N (acc) EUR-H1, ISIN: LU0294221253
Templeton Global Total Return Fund - N (acc) USD, ISIN: LU0170477797

Milyen előnyei vannak a befektetési alapoknak?

A Franklin Templeton Investment befektetési alapok széles választékát kezeli annak érdekében, hogy minden ügyfél igényére megoldást nyújthasson. Ismerje meg a befektetési alapok előnyeit:

  • Könnyen elérhető és rugalmas. A befektető egyetlen befektetési eszközt használ, a befektetési jegyet. A befektetési jegy értékét különböző pénzügyi eszközök és diverzifikált befektetések adják, a tőke- és pénzpiacra jutás minimális saját információelemzési erőfeszítést igényel a befektető részéről.

  • Diverzifikáció és egyensúly. A befektetési alapok eszközportfóliója diverzifikált, kiegyensúlyozott befektetésekre összpontosít az ingadozások minimalizálása érdekében. Rendszerint, a nyíltvégű befektetési alapok több mint 20 részvényfajtába helyezik el a pénzt, hogy egyik részvényfajta gyengébb eredménye ne legyen nagy hatással a portfólió egészére. Egy diverzifikált portfólió általában jó eredményt ér el akkor is, ha néhány részvény kedvezőtlenül teljesít, mivel a többi részvény és eszköztípus együtt kompenzálja a kedvezőtlen eredményt teljesítő részvények veszteségét.

  • Szakértelem. A nyíltvégű befektetési alapokat olyan szakemberek kezelik, akik a tőke- és pénzpiacon tapasztalattal és széleskörű ismeretekkel rendelkeznek. A kezelésből származó bevételek ugyanakkor közvetlenül az alap teljesítményétől függnek, tehát a kezelő társaság mindent megtesz az Ön befektetéseinek hatékony kezeléséhez.

  • Likviditás. A nyíltvégű befektetési alapok nagyobb likviditást nyújtanak a többi pénzügyi eszközzel szemben. A kívánt összeg bármikor befektethető vagy visszaváltható az aznapi árfolyamon.

Hogyan fektethet be?

Kollégáink az OTP bankfiókjaiban további részletekkel és tanácsokkal állnak rendelkezésére. Arra törekszünk, hogy teljes biztonságban és maximális diszkréció mellett az igényeinek és terveinek legmegfelelőbb döntéseket hozza. Együtt létrehozunk egy olyan megtakarítási-befektetési tervet, amely megfelel az igényeinek.

Jöjjön be hozzánk

Várjuk a bankfiókjainkba
érvényes személyazonossági igazolványával.

Bankfiókok és ATM-ek

Részletek igénylése

Igényeljen visszahívást, és mi a
lehető legrövidebb időn belül keresni fogjuk.

Visszahívás igénylése

Hasonló termékeink

Megtakarítási számla

Tegye félre pénzét egy nyugodtabb jövő érdekében.

Megnézem a részleteket

Lekötött betétek

Nálunk a megtakarításai mindig biztonságban lesznek.

Megnézem a részleteket

Szabályozási keret a befektetési termékekre

Az OTP Bank Románia által kínált befektetési termékek és szolgáltatások szabályozási keretét illető további információkról tájékozódjon a MiFID II oldalon.